Második Otthon

"Csak az igazat: úgy szeretnénk, ha jövőre is eljönnél Bakonyszücsre..."

Daganatos gyerekek lelki rehabilitációs otthona

Bakonyszücs: hajdan ezerkétszáz lakosú falu a Bakony nyugati lejtőinél, ma jó ha háromszázan lakják. A plébániaépületet másfél évtizede elhagyta utolsó papi lakója. Bakos Tóth Márta, a budapesti II. számú gyermekklinika klinikus pszichológusa akkor talált rá a helyre... illetve... Családjával együtt 1950 karácsonyán telepítették ki őket ebbe a bakonyi faluba. Itt nőtt fel a gyermeklány, aki évtizedek múltán - nyilván rendelésszerűen, hívő ember csak így tudja elképzelni - visszatért, hogy megalapítsa, 1989-től előbb nyári időszakokban, ma már állandó működéssel, a "második otthon"-t, ahogyan a plébánia bejáratánál olvasható, a daganatos gyerekek lelki rehabilitációs otthonát. 1992-ben a veszprémi - akkor még - püspökség tulajdonosként vállalta az otthon létének biztosítását, majd a szociális törvény értelmében is kaptak némi pénzt... igen, a pénz ugyancsak ráférne a bakonyszücsi otthonra, de az egyszerűséget háttérbe szorítja a gyerekek tekintete.

Varga Jánosné: irányt adott az életemnek

A Schuller Dezső professzor által megalapított gyermekonkológiai hálózatban Márta néni - mindenki így szólítja - ekként határozza meg hivatását: "A gyermek leukémia és tumor terápiás hálózat klinikus pszichológusa voltam, vagyok, leszek - halálom pillanatáig."

A köztársasági elnök felesége is felkereste az otthont

- Ezeknek a gyerekeknek, akik a hosszú kórházi kezelés során betegszerepbe szorulnak, óriási empátiás képességük van. A betegség - a maga drámájával - micsoda katarzist okozhat. Amikor a végtagcsonkolt gyereket oly természetes módon kísérgeti társa a sötétben, vagy a hajhiányos kislánynak milyen szeretettel köti a már kinőtt hajú lány a kendőt a fejére...

Bakos Tóth Márta: az öröm gyógyít

S visszatérnek, hosszú évek után is a gyógyult betegek. S aki még nem jutott túl a legnehezebbjén - legyen gyermek vagy szülő -, ideérkezvén látja... íme, van remény!

Nagycsaládos formában élnek itt, az idősebb pap nagypapát alakít... vasárnap reggel beköszön: szervusztok, gyerekek...

- Itt sosem folyt és ma sincs vallási meggyőzés..., de a szeretett atya kedvéért előbb-utóbb mindenki elment a templomba.

A pszichológus pedig "megtalpalja" ezt az élményt. Ezek a családok ugyanis elveszítik az ünnep iránti fogékonyságukat.

Minden ember képes másokért cselekedni - ha túl tud lépni saját érdekein. Csakhogy ezt a közhelyszámba menő megállapítást Bakonyszücsön nem emlegetik, hanem élik, cselekszik.

Évente hat-hétszázan fordulnak meg itt, amikor a gyerekek iskolaidő miatt nem jöhetnek, középkorú és idősebb daganatos betegségben szenvedők találnak itt egymást segítő lelki ritmusra. Ahogyan Márta néni mondja: "Amikor például egy emlőműtött nő jól sikerült protézisével odaül amellé, akinek rövidesen leveszik a mellét... a felnőttek is terápiára szorulnak."

Ma már ott tartanak, hogy Bakonyszücsön kívül nagyobb élet folyik az ott megfordult gyerekek között. Hiszen barátságok, ismeretségek alakulnak, kötődnek egymáshoz, odahaza is összejárnak, mert ők értik, min ment át a másik, s legközelebb ismét Bakonyszücsön találkoznak...

- Aki például nyolc hónapos korában betegszik meg, arra tízévesen mondjuk, hogy gyógyult. A rehabilitáció pedig a gyermek és a család segítését jelenti, hogy föl ne adják... Tíz-tizenöt éves támogatásra szorulnak a gyerekek, hogy önmegvalósításukban "ne akadjanak el".

A már jobban lévő gyerekek - serdülők - között olyanok is vannak, akik belátogatnak a klinikára, ahol korábban maguk is feküdtek, s odaülnek azoknak az ágya szélére, akik nem tudnak meggyógyulni. Egyszer Márta néni megkérdezte tőlük: - S mit mondotok ilyenkor? - Csak az igazat: úgy szeretnénk, ha jövőre is eljönnél Bakonyszücsre... Várunk ám... - s ez így mind igaz.

A "szeresd felebarátodat, mint önmagadat" keresztényi mondat bakonyszücsi nyelvre lefordítva azt jelenti: saját megpróbáltatásaidat, küzdelmeidet ne sorscsapásként éld meg, hanem gyűjts erőt ahhoz, hogy mihelyt kijutottál ebből az alagútból, tudj másoknak segíteni, hiszen te már megjártad ezt az utat...

- Az öröm gyógyít. A pozitív érzelmek nem engedik, hogy káros anyagok szaporodjanak fel a vérben - a segítés pedig nem más, mint a keresztény főparancsolat, a szeretet megnyilvánulása, s ez pozitív érzelem...

Rajczi Pál plébános korábbi tevékenységét Kerekes Zoltán atya léleképítő munkájával folytatja. Az Ugodon élő ifjú plébános három községet lát el. Szentbeszédei csodálatosak - az otthon lakói fogalmaznak így -, melyek körükben továbbgyűrűznek.

Időközben két parasztházat is sikerült megvásárolniuk, majd átépíteni, s kissé megtoldani. Ezek a szálláshelyek, a volt plébánia a napközi találkozások színhelye. Nincs gázfűtés, nincs fényes kényelem, de van akarat, Rónay György szavaival: "Szívekre írok századokra én..."

A gyermekkori betegek hatvan-hetven százaléka meggyógyul...!

- Bakonyszücs híd a kórház, a betegség és a valóságos élet között. A kórházban felkészítik a gyermeket - roszszabb esetben végtag-amputációra, jobb esetben csonkolásra, s elmondják neki, ennek ellenére bármire képes lesz így is az életben. S Bakonyszücsön ezt ki is próbálhatja: hogy tud úszni, kerékpározni.

A fél lábbal sebesen tekerő fiút előbb megnézték a falusiak, később észre sem vették már, hogy csak az egyik pedált hajtja.

Márta néni tervez: azt szeretné, ha létrehozhatnának a végzett szakemberek speciális gyermekonkológiai továbbképzésére egy kis központot.

Fölkeressük a legutóbb átadott parasztházat. Odabent cserépkályha melege fogad, s családok. Igazi Eszter szociális munkásként dolgozik az otthonban, ő kísér bennünket. 1992-ben agydaganattal műtötték, 1997-ben érkezett első alkalommal Bakonyszücsre, majd nyaranta visszatért. Az otthon később ösztöndíjjal segítette főiskolai tanulmányai során.

- Tízévesen hirtelen derült ki a betegségem. Egyszer csak azt mondtam apunak, fáj a fejem, s mire anyuhoz értem, neki már nem tudtam elmondani, mert elveszítettem az eszméletemet.

Szenteste előtt volt két-három nappal. Lakóhelyéről előbb a közeli Zalaegerszegre vitték, de közben agyvérzést kapott.

- Szombathelyre szállítottak tovább, ott műtöttek. Élek... hát így van.

- Mit tud mondani a gyerekeknek?

- Sajnálkozás helyett sokkal többet jelent, hogy megértem, min mentek keresztül. S ez a feldolgozás egyik módja. Nekem is sokat segített, hogy akikkel itt találkoztam, hasonló sorsot éltek át..., s a továbbiak... még nem gondolkodom erről, fel kell nőnöm a feladathoz... majd hozza a sors. Elképzelhető, ha családom lesz, akkor is itt maradok - immár velük együtt.

Varga Jánosné leánya, a kilencéves Krisztina éppen májas kenyeret eszik. Két kisebb testvérével - és persze a szülőkkel - már töltöttek egy nyarat Márta néninél.

Krisztinát két éve műtötték: születése óta daganatos beteg volt, s egy fém tartó protézist ültettek be a combcsontja helyére.

- A suliban hogy megy a tanulás?

- Jól - mosolyog Krisztina, s kiderül: kitűnő tanuló. A második osztályt a kórházban, a harmadikat otthon, magántanulóként végezte.

- Emlékszel még a betegségedre, vagy elfelejtetted már?

- Elfelejtettem.

És a szülők? - kérdem a mamát, aki őszintén elmondja: ezt nem lehet teljesen feldolgozni.

- Másfél évet töltöttünk kórházban, az ember berendezkedik arra az életmódra, s egyszerre csak rászakad, hogy visszakerül az úgynevezett való életbe.

De mintha úgy venném ki a szavaiból, a betegség valami mást is ad, nemcsak aggodalmat és szenvedést.

- Olyasmit, amire korábban nem is gondoltam volna. Irányt adott az életemnek, hogy merre kellene indulnom. Kilenc éve vagyok gyesen, s most nekiálltam tanulni, hogy idővel segíthessek a hasonló sorsú gyerekeken: a daganatos betegeken, de mivel kislányom mozgássérült is a műtét következtében, akár ezen a területen is el tudom képzelni... Átértékelődnek a dolgok, ami régebben esetleg fontosabb volt, ma már nem annyira.

Ezek a gyerekek felnőttesebben gondolkodnak és éreznek hasonló korú társaiknál. Mintha ők így kapnának többletet.

- A testvérek hogyan viselték ezt a helyzetet?

A kicsi még nem értette, a nagyobb sem igazán, de mind a mai napig retteg a legkisebb horzsolástól is. Belé férkőzött a félelem... nővérének kihullott a haja, látta a friss sebet...

Ruppert Róbert és felesége, Gabriella Mosdósról érkezett. Nyáron is jártak már itt, s a jövőben is visszatérnek. Márta, a kislányuk öt és fél éves.

- Egy éve kezdődött a leukémia. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a betegség legenyhébb fokozata jelentkezett, s a kislány is viszonylag jó kedéllyel viselte. Voltak természetesen mélypontok.

Kiss Bertold és felesége, Adrienn hosszú ideje jár Bakonyszücsbe, Adrienn azóta, hogy megnyílt az otthon. Hétéves korában betegedett meg, tízévesen csontszarkóma következtében amputálni kellett az egyik lábát. Balázs, nagyobb gyermekük az apukával társasjátékozik, a másfél éves Bence az édesanya ölében szunnyad.

- Egy főiskolai bulin ismerkedtünk meg - mondja a férj -, azután sokszor voltunk itt együtt, már házasságunk előtt is. Adrienn egészségügyi főiskolára, én műszakira jártam.

Balázst Bakonyszücsben keresztelték, Márta néni a keresztanyja.

- Mi ide tartozunk, ha tavaly nem jutottunk is el Szücsbe. Balázs hátán ugyanis nagy kiterjedésű, veleszületett anyajegy van, több operációval távolítják el, nehogy rosszindulatúvá fejlődhessen.

- Adrienn, szokott még álmodni a betegségéről?

- Álmodni már nem, de azért újra és újra eszembe jut. Amikor én voltam beteg, a szülők még nem maradhattak a kórházban a gyermekük mellett. Balázs műtétei kapcsán látom, mennyire megváltozott a helyzet. A betegségem végigkíséri a mindennapjaimat, hiszen műlábbal kell közlekednem.

- Amikor Balázs hátán születése után meglátta az anyajegyet, mit érzett?

- Gondolat volt inkább: megoldást kell keresni. Az én kezelésem két és fél évig tartott, s gyerekként sok mindent megtapasztaltam.

- Személyiségére hogyan hatott a betegség?

- Nyilván másmilyen lettem volna... Vannak pillanatok, állandó mozzanatok, melyek visszatérnek, mert nagyon-nagyon rosszak voltak. Mindig ugyanazok a képek. Például a kiszolgáltatottság: amikor hánytam, s nem voltak ott a szüleim, és nem volt, aki elvegye a tálat... Balázs műtétei során egyetlen pillanatra sem maradt magára... Lelkileg már feldolgoztam. Ha kérdezik, mi bajom volt, tudok róla beszélni. S ebben nagy szerepe van Bakonyszücsnek. Tizenöt év alatt másokkal is találkoztam itt, akik ugyanezen estek át, s ők is túllépnek rajta. A szüleim sokkal nehezebben... ők még ma is magukban hordják. Velük most is nehéz beszélni erről.

- Terveznek még gyermeket?

Adrienn ravaszkásan mosolyog:

- Majd meglátjuk. Nincs kizárva.

Elmer István

Képek: Cser István

Újra együtt: (balról) Igazi Eszter és Kiss Bertoldné Bence fiával